2012.03.26 Mi történet Adéwaléval, Edward Kenway kalózkapitány magas, fekete bőrű fedélzetmesterével, miután beállt az asszaszinok közé? Milyen az Assassin’ Creed IV alapjáték és a Freedom Cry kiegészítő PlayStation 4-en és jobban megéri-e az újgenerációs konzolon tengerre kelni és kalózzászlót bontani, mint a korábbi verzióknál? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphat, de csak a tesztünkön át!

Az Assassin’s Creed IV: Black Flagről egy korábbi tesztünkben már alaposan megemlékeztünk, így aki a játék és a történet alapjaira kíváncsi, no meg jobban meg akarja ismerni Edward Kenwayt, a laza, jóvágású, ám kissé „laza erkölcsű” és pénzhajhász kapitány karakterét, annak erre tessék! Mi viszont hajózzunk tovább a PS4-es verzióval, illetve Adéwalé-val, aki az asszaszinok közé beállva saját karriert és egy ötórás DLC kalandot kapott a Freedom Cry-ban!

Rabszolgasors

Mivel maga a fekete Adéwalé is egykoron rabszolga volt, illetve mindig is szívén viselte a hozzá hasonló embertársai sorsát, így talán nem meglepő, hogy a Freedom Cry fő témája a rabszolgatartás, illetve az ehhez kötődő események, feladatok, történet.

Ráadásul nem ez az első eset, hogy a rabszolgatartás témája felmerült az Assassin’s Creed sorozatban, hiszen az alap AC IV-en túl az Assassin’s Creed III: Liberationban is harcolnunk kellett a feketék jogaiért a mulatt asszaszin lányt, Aveline du Grandpré-t irányítva. Az előző részekkel ellentétben a Freedom Cry viszont teljes egészében erre a témára koncentrál.

Adéwalé egy viharos tengeri csata és hajójának megsemmisülése után a karib-tengeri Saint Domingo francia kolóniáján vetődik partra, ahol virágzik a rabszolgatartás és hősünk szinte azonnal beleveti magát a feketék szabadságharcába. Igen sok dolgunk akad, hiszen a rabszolgákat többek között a köztéren árusítják, a menekülők után gyilkos rabszolgahajcsárok rohangásznak, ketrecekben őrzik őket, vagy egyszerűen csak verik őket ostorral az egyik utcasarkon.

Természetesen ezt mi mind nem tűrhetjük, mindegyiket nekünk kell megmentenünk, és a városkában annyi rabszolgahajcsárt kiirtanunk, amennyi talán a rabszolgatartás legsötétebb korszakban összesen sem létezett egész Amerikában. Ehhez tartozik, hogy ellenfeleink egy kicsit túl sokat ismétlődnek, ezzel pedig annál is inkább szembesülünk, mert ebben a DLC-ben nincs kecmec: mivel hősünk is fekete, ezért ahogy meglátják nyílt utcán, azonnal belekötnek.

Aki belevág tehát a DLC-be, készüljön fel, hogy Saint Domingo utcán sétálva nem lesz szinte egyetlen nyugodt pillanata sem, állandóan harcolnia kell. Ráadásul a tett helyszínére visszatérve az egész kezdődik elölről, lévén a hajcsárok visszakerülnek, újabb foglyokkal…

Machete gyilkol

A harcot ráadásul az is nehezíti, hogy Edwarddal ellentétben Adé nem valami kardvirtuóz, kicsit sutábban „vív” és különféle kardpárokkal ellentétben neki egyetlen kézifegyvere a macsétája (bozótvágó kése), amellyel ugyan brutálisan lehet osztani, de amikor négyen-öten körbevesznek, akkor nem tudjuk olyan Errol Flynn-esen kivágni magunkat, mint ahogy az Edward tette az alapjátékban.

A mesterséges intelligencia ezúttal sokkal agresszívabb és jobban is harcol a közelharcok során, illetve több a „behemót” típusú ellenség is, akiket sokkal nehezebb kicselezni és legyűrni.

Nem egyszerű a történet a lőfegyverek terén sem. Míg Edward az alap AC IV-ben a fejlesztések után amolyan Antonio Banderas stílusban egyszerre akár négy pisztolyt is használva, villámgyorsan leterítette ellenségeit, addig Adénak egy olyan puskája van, amelyet idősebb olvasók a Rumcájsz rajzfilmekből ismerhettek: a „blunderbuss”, vagy nem túlzottan ismert magyar nevén a tromblon.

A tromblont én csak egyszer tudtam lecserélni egy jobb fajtájúra, akkor viszont egy olyat szereztem, amely brutális sebzést okozott egyszerre több ellenfélben is, de csak akkor, ha egymás mellett álltak, ahhoz pedig szerencse kellett. Összességében a harc, illetve a harc elkerülése és a menekülés a Freedom Cry-ban sokkal nehezebb, a legelső Assassin’s Creed, vagy az AC III legnehezebb pillanataihoz tudnám hasonlítani.

Szabadság? Csak a címben és a sztoriban…

Miközben a játék címe és a történet is alapvetően a szabadságvágy és a rabszolgák felszabadítása körül zajlik, addig a játékmenet sokkal kötöttebb és kevesebb lehetőséget nyújt, mint az alapjáték. Adé tulajdonságait, életerejét, fegyvereit és lőszertartó motyóit egyáltalán nem tudjuk fejleszteni, így, bár itt is tudunk például tengeri állatokra vadászni, az alapanyagokból nem tudunk gyártani semmit. A hajónkat azért tudjuk fejleszteni, de választék itt is gyorsan kimerül az alapvető fokozatokban és az elit alkatrészekért, erősítésért, vagy egyéb dolgokért sem kell terveket vadásznunk.

Továbbá itt is van víz alá merülés és víz alatti vadászat, de én a Freedom Cry-ban csak egy ilyet találtam, mely során az elsüllyedt Jackdaw (Kenway hajója) letört orrdíszére leltem, amelyet saját hajómra aggathattam. A hajócsaták során rabszolgaszállító vitorlásokkal, illetve azok kíséretével kell megküzdenünk, úgy, hogy a rabszolgaszállító lehetőleg ne sérüljön meg, különben egy-egy találattól a hajótérben lévő rabok is meghalnak. Sokkal kisebb szerepe van a zsákmányolásnak is, a kísérőhajókat például csak elsüllyeszthetjük, továbbá hiányzik a térképes stratégiai minijáték is, amely – valljuk be – másodszorra már roppant unalmas lett volna.

A játékmenet tehát sokkal kötöttebb és a fősztorira koncentrál, amely viszont cserében színvonalasabb és összeszedettebb, mint a Kenway rablásra és fosztogatásra fókuszáló, csapongó története. Valamit valamiért… Tegyük hozzá azt is gyorsan, hogy ez egy ötórás DLC, ahhoz képest viszont rendkívül színvonalas és tartalmas, sokkal inkább, mint a PS3-on rendkívül összecsapott, igénytelen Aveline du Grandpré mellékszál, amellyel 20 perc alatt végeztem, szemben a Freedom Cry öt órájával.